Aerob edzés vagy kardió?

Aerob és kardió - ezt a két szót gyakorlatilag felváltva használjuk, mintegy szinonimaként. Ez részben érthető, hisz hasonló mozgásformát jelölnek – pl. futás –, ezzel tudjuk jelezni, hogy itt inkább a „távolság” a cél ill. az „időtartam”, nem pedig a megmozgatott súly (tehát nem súlyzós edzésről van szó).

Ugyanakkor a kettő között vannak különbségek.

Amikor aerob/kardió edzést végzünk, akkor jellemzően az állóképességünket, a szív-és érrendszerünket, valamint a tüdőnket szeretnénk megedzeni (a tüdő edzése elég tudománytalannak hangzik, de a lényeg érthető). Ennek megfelelően érdemes az állóképességi edzés intenzitását az elért pulzus függvényében definiálni.

Minden korban van egy ún. maximális pulzusunk, melynek értékét ki lehet számolni a következő képlettel:

220-[Élet kor] = maximális szívfrekvencia

(Tehát 30 évesen: 220-30 = 190 a maximális pulzus)

Igaz, vannak ennél jobb képletek is, de ennél bonyolultabbat fölösleges használni.

Tehát, ezzel ki tudunk számolni egy maximális pulzust, ami a 100 %-os intenzitást jelöli.

Ehhez képest van a nyugalmi pulzusunk (ami ennek kb. a 20-35 %). Amikor elkezdünk sétálni, elkezd nőni az izmok energia és oxigénszükséglete. Ennek fedezésére fokozódik a keringés, melyet részben a gyorsabb szívverés fog elősegíteni. A tempó folyamatosan emelésével folyamatosan nő a pulzus. Előbb-utóbb elérjük a maximális pulzus 60-65 %-t. Ennél az értéknél lesz maximális a zsírsavak aerob lebontása (ez a 60-65 %-os maximum elit állóképességi sportolókban akár 70-75 %-os intenzitásig is kitolódhat). Ha tovább növeljük a tempót, akkor a zsíroxidáció már nem lesz képes lépést tartani az energiaszükséglettel (ugyanis a zsírégetés lassú folyamat – a zsírsavakat el kell juttatni a zsírszövetből az izmokhoz, stb.) – éppen ezért az izmok egy könnyebben elérhető energiaforrásra állnak át: az izmokban glikogén formájában raktározott glükózra. Tehát 65 % intenzitás felett az izmok a glükóz aerob lebontását helyezik előtérbe. Idővel viszont (ha a teljesítmény még tovább nő), már nem lesz elegendő mennyiségű oxigén az aerob lebontáshoz – ilyenkor kezdődik meg a glükóz anaerob lebontása és a tejsavképződés.

Rendben, nézzük akkor, hogy mi az az aerob és mi az a kardió!

Aerob: jelentése „oxigénnel/oxigén jelenlétében” – tehát, olyan edzés, melynek során az energiatermelés oxigén jelenlétében történik. Aerob edzésről addig beszélünk, amíg a zsírsavak, ill. a glükóz aerob oxidációja zajlik. Ha elérjük a tejsavas tartományt, az már laktacid terhelés. Az aerob rendszerben folytatott edzéssel a testünk az adott körülményekhez fog alkalmazkodni, fokozza az aerob munkához szükséges fehérjék mennyiségét, megnöveli a kapillárisok sűrűségét az izmokban, és így tovább.
Kardió: a név azt jelenti, hogy a kardiovaszkuláris rendszert (szív- és érrendszert) célozza az edzés. Tehát, javulnak azok az értékek, amik a szív- és érrendszer teherbírását jelzik – például az ejekciós térfogat, a perctérfogat, összességében a szív működése „hatékonyabbá” válik. Megnő a kapilláris sűrűség, stb. Mint láthatjuk, a kardió nincs intenzitáshoz kötve – a 60-65 %-os terhelés és a 80-85 %-os is edzi a szívünket.

Összefoglalva: aerob edzésről csak egy bizonyos intenzitás alatt beszélhetünk, míg a kardió edzés sokkal szélesebb tartományt foglal magába. Éppen ezért érdemes külön beszélni aerob edzésről és laktacid/tejsavas edzésről – és mind a kettő kardiónak tekinthető.