KÍSÉRLET: Mire képesek a Steelfit krémek 3 hét alatt?

Gál Csilla korábbi fitnesz versenyző, jelenleg elfoglalt üzletasszony, háziasszony, feleség - 3 hétig tesztelte a termékeket, hogy bebizonyítsa, időszűkében lévő elfoglalt nőként, önsanyargatás nélkül mire is képesek!


Olvassátok el Csilla beszámolóját, hogy miben és persze hogyan segítettek Neki a Steelfit krémek: 



Gál Csilla vagyok, 33 éves, a BodyNation Sportruházat tulajdonosa és üzletvezetője , a HBPF Magyarország és a WBPF Világszövetség női szakág vezetője, az egyedülálló Shape&Heels pózoktató program kitalálója és vezetője/menedzsere, háziasszony, feleség, volt versenyző, sportoló, de elsősorban NŐ!


A felsoroltakból egyenesen következik, hogy a mindennapjaim eléggé foglaltak, a rohanás az életem állandó része, és bár az edzés is fontos számomra, közel sincs annyi időm rá, mint abban az időszakban, amikor ez volt az elsődleges dolog az életemben. Ezért most még inkább fontos számomra, hogy abból a kis időből, amit az edzőteremben töltök, kihozzam a maximumot.


Szerencsésnek mondhatom magam, mivel annak ellenére, hogy minden típusú tevékenységem (hobby, hivatás, üzlet) a sport és az esztétikus kinézet körül forgott, sosem voltam a kilók és mérleg rabja.


Sosem érdekelt a súlyom, de annál inkább volt fontos számomra, hogy a meglévő kilók hogyan mutatnak rajtam.


Úgy az üzleti- , mint a magánéletben, a sportolói korszakomban is mindig maximalista voltam, ezért, miután néhány zsírégető termékcsaláddal sikertelenül próbálkoztam, utolsó versenyfelkészülésemben a Steelfit Hungary termékeinek szavaztam bizalmat. Már akkor bizonyítottan hozták a várt eredményt (természetesen a befektetett munkával együtt). Hatékonyságukról már sok fitnesz versenyző profilján olvashattatok, én nem is ezt a részét taglalnám.


Az elmúlt egy évben, amikor a bizonyos C-betűs dolog miatt leállt a világ, én már jócskán benne voltam az üzleti életben. Így sajnos/nem sajnos, számomra ez az időszak nem a leállásról és a pihenésről szólt, hanem a dupla mennyiségű munkáról, hogy úgymond „mentsem a menthetőt”. Ebből kifolyólag az edzéseim jó időre sajnos háttérbe szorultak, kimaradtak, ami meg is látszott a testemen. Nem mondom, hogy elhíztam, de –maximalistaként- nem igazán voltam kibékülve önmagammal. És mivel időközben egy nyári póz- és edzőtábort is szerveztem, oktatóként és vezetőként nem szerettem volna elégedetlenül állni a sportoló Hölgyek elé. Így újra formába kellett lendülnöm, méghozzá rekordidő alatt.


Ekkor pattant ki a fejemből a gondolat, hogy


ha a Steelfit Hungary termékei a fitnesz versenyzőknél ennyire hasznosnak bizonyultak, akkor biztosan egy „normál ember” esetében is működnek!


Ez egy új gondolat, új terület volt, amit rögtön meg is beszéltünk a Steelfit Hungary csapatával, és mivel én vállaltam, hogy kísérletet teszek ennek a bizonyítására, ők nagy szeretettel támogattak ebben (hiszen számukra is fontos a hitelesség), amit ezúton is még egyszer köszönök nekik!


Mindössze 3 hetem volt mindenre! 3 HÉT! Ez, mindannyian tudjuk, nem túl sok idő. És ebben a 3 hétben nem versenydiétáztam, fogyasztottam gyümölcsöt, néha egy-egy pohár bort, és ha valamit nagyon megkívántam, akkor bizony -egy falat erejéig- belekóstoltam. Arra is volt példa , egyetlen egy! alkalommal, hogy sült oldalast ebédeltem, sült hasábburgonyával. Nem azért, mert  nemvolt kitartásom diétázni, hanem mert


ez volt a célom: hogy bebizonyítsam, nem kell önsanyargató diéta ahhoz, hogy működjön a dolog.Viszont kiegyensúlyozott, napi többszöri étkezés/táplálkozás igen!


Az edzéseim ez alatt a 3 hét alatt nem voltak hosszabbak, sem intenzívebbek, mint azelőtt, hiszen a szervezés mellett nem volt erre sem lehetőségem.


Annyiban változott a dolog, hogy elkezdtem a Steelfit Hungary termékeket használni, éspedig:

  • Napi szinten a Steel Slim kapszulákat, ami egy kifejezetten Nőknek kifejlesztett testsúly kontroll/zsírégető táplálékkiegészítő.
  • E mellett minden edzés előtt ittam egy adagot a kedvenc Steel Sweat zsírégető (cukor és szénhidrát mentes) italporomból, ami garantálta, hogy patakokban ömöljön rólam a víz kardió edzés közben (de az íze kárpótolt ezért a szenvedésért!).
  • És ha még ez sem lett volna elég – a kellemes 35+ fokos melegekben- megfejeltem a dolgot az abszolút kedvenceimmel, a két leghatékonyabb zsírégető krémmel és a hatásukat fokozó izzasztó övekkel: hasi tájékra az Abs Of Steel krémmel + a Waist Trimmer fogyasztó övvel, a legkritikusabb pontokra pedig, a comb/ fenék/ csípő tájékra a Buns of Steel krémmel + a Thigh Trimmer combfogyasztó övvel.


Hát hadd’ ne mondjam hogy néztem ki minden edzés végén!


Az eredmény viszont kárpótolt minden izzadságcseppért! Hihetetlen, hogy 3 hét alatt mennyit segítettek ezek a termékek, annak ellenére, hogy nem fogtam magam fitnesz versenyzőket utánzó diétára!  Csak kiegyensúlyozott étkezés, heti 5, egy-másfél órás edzés kellett hozzá (beleszámolva a 30 perces kardiót) és természetesen a Steelfit Hungary nagyszerű termékei!



Annyira belelkesültem az eredménytől, hogy még a két hetes nyaralásra is magammal vittem a kis "barátaimat" a -bűntudatot semlegesítendő- reggeli, tengerparti kocogásokhoz és a kis 20 perces átmozgató edzésekhez! (Erős napon, rövidgatyában edzve azért óvatosan a combfogyasztó övvel - én utólag jöttem rá, hogy bizony ahol az öv takar, széles sávban fehér marad a bőröm, és foltosra barnulok! :)) )




Hálás vagyok, hogy Magyarországon is elérhetőek ezek a prémium kategóriás termékek, folytonos akciókkal és szuper edzéstervekkel a weboldalon.


És mostmár bizonyítottan mondhatjuk, hogy nem csak fitnesz versenyzők számára hasznosak, hanem elfoglalt Nők, üzletasszonyok, háziasszonyok és anyák is bátran próbálkozhatnak velük (persze, ha a termékek használata mellett hajlandóak kiegyensúlyozottan étkezni és heti minimum 4 edzésen részt venni) .


Kedves Nőtársaim! Remélem, hogy ez az esettanulmány hozzásegített titeket ahhoz, hogy megbarátkozzatok ezzel a csodás termékcsaláddal.
Amennyiben használjátok a Shape10 kuponkódot 10% -al olcsóbban tudjátok megvásárolni az álomalakhoz eléréséhez hozzásegítő termékeket.
Ehhez mindannyiótoknak kívánok sok sikert és kitartást – az eredmény garantáltan megéri!


Üdv, Csilla


Cimkék:
edzéselőtti teszt

Termékek, amik érdekelhetnek:

BUNS OF STEEL

BUNS OF STEEL

Ár: 18490

BIKINI FORMA CSOMAG

BIKINI FORMA CSOMAG

Ár: 34980 Ft

Kedvezményes ár: 33230 Ft

VISZLÁT NARANCSBŐR! CSOMAG

VISZLÁT NARANCSBŐR! CSOMAG

Ár: 22480 Ft

Kedvezményes ár: 21355 Ft